Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Napokon belül kiderül, hová kerülnek az első táblácskák

A környezet szépítése érdekében végzett munkát hónapról hónapra egy-egy kerámiatáblával díjazzák.

Tabán dísze és Virágos Tabán címeket lehet kiérdemelni Lőkösné Nagy Sarolta hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő ötlete nyomán, írtuk korábban. Június 20-án lezárult ez erre a hónapra hirdetett pályázat beküldési határideje, a hónap végéig lehet szavazni a képekre.

Ahogy a képviselő írja a közösségi felületén: nagy örömmel látta, hogy több ezer felhasználót ért el a kezdeményezés, és szoros verseny alakult ki. Szebbnél szebb virágágyásokat, kerteket, rózsabokrokat osztottak meg azok, akik elsőként felvállalták a megmérettetést. Egyelőre még csak kevesen voltak olyan bátrak, hogy megmutassák a munkájuk gyümölcsét, de mindenkit arra biztat, hogy a sok eső ellenére fotózzák a kerteket, előkerteket, és osszák meg a továbbiakban is.

A szavazás után egy-egy dísztáblát kapnak azok, akiknek a kertjére a legtöbb voks érkezik. A ház falára, a kerítésre is kitehető kerámiatáblácskákat Piti Julianna keramikus tervezte és készítette. A Virágos Tabán fotóit itt lehet megnézni, a Tabán dísze képeket pedig itt. Az eredményhirdetés július első napjaiban lesz.

(Fotó: a képviselő Facebook oldala)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!