Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Újra módosíthatják a költségvetést, már személyes közgyűlésen

Most csütörtökön délelőtt kilenc órakor a koronavírus-járvány alatti korlátozások megszűnése óta először rendes, személyes jelenléttel zajló közgyűlést tart a hódmezővásárhelyi képviselőtestület – tájékoztatta szerkesztőségünket a Polgármesteri Hivatal.

A napirenden szerepel a költségvetés módosítása ismételten, a közgyűlés második féléves munkatervének elfogadása, valamint három beszámoló is. Ezek egyike a Közigazgatási Iroda tevékenységéről, az Értéktár Bizottságról és a lejárt határidejű határozatokról szól. Igyekszünk részletesebben megtudni, mit jelentenek ezek, lejárt határidejű határozatok alatt az utóbbi időben politikai vitát kiváltó bérlakások ügyét, esetleg a Volánbusszal kapcsolatos vitatott tartozást értik-e.

Legutóbb egyes önkormányzati cégeknek adott, a működést segítő támogatás mellett azért kellett módosítani a város költségvetését, mert korábban a HVSZ Zrt. (amely cég lapunk kiadója is – A szerk.) föld alatti vezetékhálózatának értékét nem reálisan becsülték meg.

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet miatt a települések nem hívhatták össze a közgyűlésüket, a polgármesternek egy személyben volt jogköre döntéseket hozni. Ehhez azonban kikérhette a képviselők véleményét, hogy ennek megfelelően döntsön. Miután Márki-Zay Péter élt ezzel a lehetőséggel, Hódmezővásárhelyen internetes véleményező üléseket tartottak.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!