Vegyen velünk lendületet! 970×250 -1

Járványügyi helyzetre hivatkozva szűnt meg a Szeged-Budapest buszjárat

A cél, hogy ahol lehet, átszokjanak az utasok a vonatra.

A “járványügyi helyzetnek megfelelő” új menetrendek lépnek életbe nyáron a helyközi közúti közlekedésben, a vonatokkal párhuzamosan haladó számos távolsági autóbuszjárat megszűnik, írtuk nemrég.   Az elsődleges cél az, hogy az utasok ahol lehet, a vonatot preferálják, ennek érdekében fejlesztéseket is kilátásba helyezett a MÁV.

A mától érvényes – a hivatalos megfogalmazás szerint – ideiglenes járványügyi menetrend a térséget abból a szempontból érinti, hogy Budapest és Szeged között megszűnik az autóbusz-közlekedés. Azért, szól az indoklás, mert a továbbiakban a vasúti közszolgáltatás biztosítja a kapcsolatot a csongrád-csanádi megyeszékhely és a főváros között. A közlemény nem tér ki ennél részletesebben a járatkora, de információink szerint ez csak a közvetlenül, rövid útvonalon közlekedő buszokra érvényes, azokra, amelyek a megye többi városát érintve járnak a fővárosba, nem. A Szeged–Szabadka viszonylaton továbbra is igénybe vehetők az autóbuszok.

Fotó: Tarnay Kristóf Ábel

A Volánbusz azt írja a honlapján: a járványügyi korlátozások feloldása, a védekezés új szakasza lehetővé teszi a buszközlekedés újjászervezését és fokozatos újraindítását. Azt, hogy vizsgálják felül azon buszjáratok indokoltságát, melyek a vasúttal párhuzamosan futnak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kérése volt. A felszabaduló járműveket vidéken állítják szolgálatba.

Vegyen velünk lendületet! 600×600 -2

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!