Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Betétdíjas lehet a PET-palack

A kormány már a Szentkirályival egyeztet arról, hogy betétdíjasok legyenek a PET-palackok.

Először belengette, aztán váratlanul visszavonta a kormány az egyes egyszer használatos műanyagtermékek tiltásáról szóló törvényjavaslatot, a nejlonzacskók ügyét pedig hosszú huzavona előzte meg. Végül újból a parlament elé került a műanyagtörvény – a nejlonzacskóknak pedig a kormány végül, úgy tűnik, megkegyelmezett.

Később azt közölték, hogy jövő nyártól tilthatják be az egyszer használatos műanyagokat, most pedig Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonos-ügyvezetője beszélt arról a Pénzcentrumnak adott interjújában, hogy a magyar kormánnyal egyeztetnek arról, hogy törvénybe foglalhassák itthon is a betétdíjas PET-palackokat.

Ez nem lenne újdonság a cégnek, hiszen Balogh elmondása szerint Csehországban, Szlovákiában is már részt vállaltak a vonatkozó törvényjavaslat elkészítésében, ezeket már el is fogadták.

A cégvezető egyébként úgy véli, hogy a PET-palack a legkörnyezetbarátabb csomagolóanyag a világon, hiszen ha szelektíven összegyűjtik, és visszajuttatják a gyártókhoz, akkor egy ilyen palackból 8-10 alkalommal tudnak újat készíteni. Ám azt is elismeri, hogy van egy rossz tulajdonsága is ezeknek a PET-palackoknak, úsznak a folyók, tavak, óceánok felszínén.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!