Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nyolcvanhatan építhetnek utat az önkormányzat alapanyagából

134-en közel három kilométernyi utat építettek volna meg saját kezűleg az önkormányzat által biztosított építőanyagokból – de ekkora keret nem volt, 86-an pályáztak sikerrel a vásárhelyi önerős járdaépítési programban a Vásárhelyi TV riportja alapján, amelyre idén tízmilliót különített el a város.

Június 18-tól várhatják az építőanyagok kiszállítását azok a szerencsés lakók, akik belekerültek az idei az önerős járdaépítési programba. Olyan nagy volt ugyanis az érdeklődés, hogy az összes pályázó nem, viszont mintegy 80-an megkaphatják igénylésüket. Az elbírálást a beérkezési sorrend határozta meg, így a nyáron azok az ingatlantulajdonok tudják megújítani járdájukat, akik a felhívásra gyorsan reagáltak.

Közzétette: Vásárhelyi Televízió – 2020. június 11., csütörtök

Farkas Andrea, a Polgármesteri Hivatal városüzemeltetési csoportjának vezetője elmondta a csatornának: olyan is volt, hogy a szomszédok összefogtak és 2-3 ház előtt együtt aszfaltozzák le a járdát.

Sarki házban lakók is akadtak, akik tavaly már az egyik oldalt megcsinálták és idén befejeznék a munkát. A pályázatokról érkezési sorrendben döntöttek.

November 15-ig kell elkészülni az ígért járdaszakaszokkal, addig a közterületen tárolt homok és sóder után nem kell közterület-használati díjat fizetni az önkormányzatnak.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!