Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Egyházi kézbe mentenék Mártély iskoláját a megszűnéstől

Az egyházmegye venné át Mártély egyetlen, már már csak alsó tagozatot működtető általános iskoláját az állami fenntartótól. A polgármester szerint erre még van lehetőség, ha megtörténik, csak egyházi iskolája lesz a községnek.

„Május 30-án döntöttek az EMMI-ben a mártélyi iskola sorsáról. Nem volt jó érzésem ezzel kapcsolatban. Nem kaptunk még értesítést semmilyen formában a döntésről” – írja közösségi oldalán Putz Anita Mártély polgármestere. A bejegyzéshez mellékelt egy szándéknyilatkozatot is, amelyet Kiss-Rigó László katolikus megyéspüspök írt alá arról: ha a jogszabályi háttér engedi, készek átvenni a Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola Mártélyi Tagintézményét.

Az megállapodás szerint ennek feltétele még, hogy a község szülőinek kilencven százaléka támogassa az egyházi kézbe kerülést.

„Amennyiben a mártélyi szülők megtisztelik bizalmukkal az egyházi fenntartású intézményt, gyakorlatban eléri a gyermeklétszám a szükséges szintet, akkor az Egyházmegye átveszi es működteti nagyságrendekkel magasabb színvonalon az intézményt a következő tanévtől. Nem késtünk le semmiféle határidőt, az iskola átadása, átszervezése nem minisztériumi határidőkhöz kapcsolódik” – írja a polgármester, utalva a kormányközeli Promenád portálon megjelent értesülésre, amely az iskola határidő túllépés miatt sikertelen átadását és e miatti megszűnéséről szól.

Már csak alsó tagozat maradt

Ahogyan a portál is megemlíti: a hódmezővárhelyi iskola mártélyi tagintézményében jelenleg már csak alsó tagozat működik, a felső tagozat öt éve megszűnt. A városvezető szerint sokan Vásárhelyre járnak át dolgozni és viszik át a gyerekeiket is.

„Nem szeretnék párhuzamot vonni a vásárhelyi Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola szomorú történetével, de gondolatokat ébreszt. A mi iskolánkkal kapcsolatban kevesebb a politikai szál, már az elődöm idejében is felmerült a bezárás lehetősége az alacsony gyermeklétszám miatt” – írja Putz a még évekkel ezelőtt megszűnt egykori Hódtó utcai intézmény kálváriájára utalva.

Ahol nem opció az ima

Ahogyan számos egyébként nem vallásos szülő az állami fenntartású iskolák rossz körülményei elől viszi gyermekeit egyházi fenntartású iskolákba, úgy országszerte több, nehéz helyzetben lévő állami iskolát mentettek meg az utóbbi időben egyházi kézbe adással.

Hódmezővásárhelyen például legutóbb a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola került át a katolikus Domonkos rendi nővérekhez, amit egyébként a tankerülettől az önkormányzathoz eljuttatott információk alapján a szülők 80 százaléka támogatott.

A mártélyi iskola sikeres fenntartóváltása után a község csatlakozna ahhoz a 2015-ös adat szerint 137 településhez (pdf, 8. oldal), ahol csak egyházi fenntartású intézmények működnek. Ezek száma egyébként 2010 és 2015 között több mint három és félszeresére nőtt, a nagy többsége az iskoláknak római katolikus és református.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!