HIRDETÉS

Száz kilométer bicikliút építésével lendítenék fel Vásárhely kerékpáros turizmusát

Teljesen új utak építésével és meglévők kiegészítésével, felújításával 117 kilométerrel növelnék Hódmezővásárhely kerékpárút-hálózatát a Modern Városok Program keretében – adta hírül a Vásárhelyi TV híradója.

A cél a kerékpáros turizmus fellendítése és az ingázók helyzetének javítása.

117 kilométeres kerékpáros úthálózat bővítést terveznek Hódmezővásárhelyen a modern városok program keretein belül azzal a céllal, hogy fellendüljön térségünk kerékpáros turizmusa, valamint javulhassanak az ingázók közlekedési körülményei.

Közzétette: Vásárhelyi Televízió – 2020. június 8., hétfő

A tervezetben szerepel egy Földeák felé tartó kerékpárút megvalósítása, a Batidai, a Rárósi úti és a tompaháti térségében lévő szakaszok kivitelezése és bővítése, de Mártélytól délre a töltésen vezetve is terveznek egy vonalat, ami a Tisza értékeit tárja fel.

– A kollégák azonosítottak olyan kunhalmokat és a térségre jellemző gémeskutat amelyre lehet tematikus túrát szervezni internetes alkalmazás-fejlesztéssel megtámogatva, ami még a helyieknek is érdekességeket tudna nyújtani, de most nem lehet ezeket jól megközelíteni – mondta a csatornának Szebeni Dávid, az Enrawell Consulting stratégiai és pénzügyi igazgatója, aki Nagy Gyula kollégájával mutatta be a terveket a városházán, amelyek egyelőre még túlléptek a 117 kilométeren, ezért abból még szelektálnak.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!