Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Engedetlen a diák – könnygázt neki?

Apa, lefújtak az iskolában gázspray-vel!

Ha az Országgyűlés elfogadja a kedden beterjesztett törvényjavaslatot, ne csodálkozzunk, ha a jövőben ezzel jön haza a gyerek. Az iskolaőrökről van szó, akik a tervezett szabályozás szerint olyan „kényszerítő eszközzel rendelkező, sajátos jogokkal felruházott személyek”, akik egyenruhát, szolgálati igazolványt és jelvényt kapnak, továbbá testi kényszert, szökés vagy önkárosítás veszélye esetén bilincset, támadás megakadályozására vagy az ellenszegülés esetén pedig vegyi eszközt és rendőrbotot is alkalmazhatnak.  

Rettenet. 

Valamiért ott, ahol a szakemberek szerint a megelőzés, a felvilágosítás és egyáltalán a problémák ki- és megbeszélése sokkal inkább eredményre vezetne, a kormányzat a könyörtelen elrettentés gyakorlatában hisz. Bűn és büntetés az inga két végén, előtte s utána légüres tér. Amivel tompítani lehetne vagy megelőzni a törvényszegést, jelen esetben az iskolai erőszakot, az a megoldás fel sem merül. Vezessen bármi is odáig, kit érdekel, mi lesújtunk, abból majd tanul az engedetlen diák.  

Hogy nincsen eredendően rossz gyerek, arról már sok-sok könyvet írtak. Amikor szófogadatlan, kezelhetetlen, akkor sem felejthetjük el azt, hogy a gyermek félhet, lehet fáradt, bizonytalan, túlpörgött, érzékeny vagy csupán szeretetre, figyelemre vágyó. A minta, amit lemásol, valójában mi vagyunk. A család, a környezet, a látott és megtapasztalt külvilág. 

Feltételezhető, hogy Böjte Csabával sem konzultáltak a kormányban, mielőtt papírra vetették a törvényjavaslatot. A gyermekmentő dévai ferences szerzetes szerint „a hőmérő nem a hideget méri, hanem a meleg hiányát, minél kevesebb a meleg, annál kevesebbet mutat. Ugyanígy a bűn nem más, mint a szeretet és a jóság hiánya.”

Azt meg csak én tenném hozzá: intelligens könnygáz nincsen, ha kifújják, nem válogat.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!