Fotó: Zalaerdő Zrt.

Minden évben át kell ismételni: Ne! Babráld! Az őzgidát!

- Hirdetés -

Tiszteljük meg azzal a természetet, hogy nem akarunk benne mindent uralni.

Lassan – tényleg nagyon reméljük – visszatér az élet a normális kerékvágásba, előbb-utóbb egyre többen fognak kirándulni. A természetet járni az egyik legszebb szabadidős tevékenység, főleg, ha tisztelettel vagyunk iránta és nem úgy állunk hozzá, mintha a világ minden teremtménye minket, embereket szolgálna. Például a cuki őzgida sem azért létezik, hogy a szeretetrohamunkat kiélhessük rajta.

- Hirdetés -

A probléma azért égető, mert ismét aktuális. Hiába figyelmeztetnek minden évben a szakemberek, hogy ne nyúljunk a kis állatokhoz, újra és újra megszámlálhatatlanul érkeznek állatvédőkhöz a természetben talált, döntően május-júniusban született “megmentett” őzgidák. Amelyek egyáltalán nem árvák, nem sérültek, csak az ösztöneiktől vezérelve rejtőzködve várják vissza az anyaállatot. A suta viszont, ha megérzi a kicsinyén az idegen szagot, rémületében magára hagyja, kitéve így az éhhalálnak. Végtelenül elszomorító, hogy hiába írják, mondják, sulykolják évről évre, egyelőre nem épült be eléggé a a köztudatba: a megdajkált gidák valószínűleg soha nem térhetnek vissza a természetbe, azzal, hogy elviszed magaddal, nem megmented, hanem elrabolod az anyjától és a szabadságától fosztod meg, sőt, jogi értelemben lopást követ el, aki magával cipeli az 50 ezer forint vadgazdálkodási értékű kis vadat.

Szóval ha gidára bukkanunk, a legjobb, amit tehetünk, hogy óvatosan visszahátrálunk. Tanítsuk meg erre a gyermekeinket is.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!