A terrakotta bagoly csak a jéghegy csúcsa

- Hirdetés -

Rengeteg értékes tárgy került elő az utóbbi időben önkormányzati épületekből, amelyek nincsenek leltározva.

“Terrakotta baglyot vett a város, amikor nehéz anyagi helyzetben voltunk” – vetette az előző vezetés szemére Kis Andrea alpolgármester a tegnapi véleményező közgyűlésen. Majd Márki-Zay Péter polgármester is rákontrázott, miszerint “mi fizetjük a terrakotta baglyok árát és az előző vezetés adósságait”.

- Hirdetés -

A terrakotta baglyok többször is előkerültek, elsősorban a kormánypárti képviselőkkel folytatott viták során. Miről is van szó?

Ahogyan már korábban írtunk róla, hogy “kincseket” találtak az önkormányzat egyes, többnyire alagsori helyiségeiben, azóta a tegnapi virtuális közgyűlésen Fejes Péter önkormányzati képviselő újra felvetette:

további leltározatlan értéktárgyak kerültek elő önkormányzati épületekből.

Köztük evőeszköz-készletek, márvány hamutartók, fa játékautók. A polgármester szerint korábban önkormányzati cégeknél is voltak nagy értékű tárgyak, amelyek nem szerepeltek a leltárban és el is vittek ezek közül később többet.

Márki-Zay egyébként korábban egy élő videójában, még az alagsorban talált szekrényre és a többi tárgyra hivatkozva azt mondta: az előző városvezetés – bár neveket hangsúlyozottan nem említett – magánemberektől vett ilyen tárgyakat és szerinte magas árat fizettek ezekért.

Arra, hogy mit kezdenek az értéktárgyakkal, azt mondta: a felesleges bútorokat eladnák, az értékesebb műkincseket kiállítanák a Polgármesteri Hivatal épületében.

Az előző városvezetésnek tulajdonított vásárlásokkal kapcsolatban megkerestük a Fideszt is, amint válaszolnak, külön cikkben ismertetjük az álláspontjukat. Frissítés: ez meg is történt.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!