HIRDETÉS

Szétszabdalva is egységben?

Miklós Péter a Magyarságkutató Intézet konferenciáján tartott előadást.
 
A Magyarságkutató Intézet konferenciájának előadói széleskörűen
ismertették a trianoni békediktátum előzményeit és hatásait, valamint az
azt követő talpra állás folyamatát is. Az eseményen referátumot tartott
Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója is.
 
A Magyarságkutató Intézet A 100 éves trianoni békediktátum születése címmel rendezett – magyar és angol nyelven – online konferenciát. A tanácskozáson résztvevő szakemberek széleskörűen ismertették a trianoni béke előzményeit és hatásait, valamint az azt követő talpra állás folyamatát is.

A vásárhelyi múzeumigazgató Szétszabdalva is egységben? Trianon és a katolikus egyház című előadásában a békediktátumnak a katolicizmusra gyakorolt hatását mutatta be. Részletesen kitért referátumában arra, hogy ugyan a katolikus egyházszervezet egységét a trianoni határok megbontották, a Horthy-korszakban egyfajta „katolikus reneszánsz” volt megfigyelhető hazánkban, s az érában uralkodó keresztény nemzeti gondolatnak a katolicizmus volt az egyik ideológiai pillére.

(Forrás: Emlékpont)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!