HIRDETÉS

Fotó: Tarnay Kristóf Ábel

Folytatódik a szegedi Vár és a Kőtár felújítása

A Móra Ferenc Múzeum főépületének rekonstrukciója mellett folyik a szegedi Vár és Kőtár kiállítóhely felújítása is – tájékoztatta a közgyűjtemény sajtóreferense hétfőn az MTI-t.

Hegedűs Anita közölte, az épületen kívül és belül is folynak a munkálatok: új állandó kiállítást hoznak létre, kibővül a Kőtár és megszépül az épület bejárata, udvara is.

Az új állandó tárlaton Szeged múltjának ikonikus eseményeit mutatják be interaktív módon.

Bárki kipróbálhatja például, hogy kiállja-e a boszorkányság próbáját: egy gépezet segítségével eldöntik, hogy túl könnyű vagy túl nehéz-e a vádlott, ahogyan ez régen a boszorkányok ítéleteinél is történt. A verdikt szerint pedig – csakúgy, mint anno – nagy valószínűséggel bűnösnek találtatik a látogató.

Emellett az érdeklődők megismerkedhetnek a betyárság világával, Rózsa Sándor legendájával, valamint a Nagyárvíz és az egykori vár történetével is. A Kőtár méretét megnövelik, így jóval több értékes építészeti emlék fogadja majd az érdeklődőket. A Vár bejárata átkerül a város felőli oldalra: mind a bejáró, mind az udvar új burkolatot kap és a szabadtéren egy “régészeti homokozót” is kialakítanak.

A középkori szegedi várat valószínűleg 1261 és 1280 között építették, de nem lehetetlen, hogy már voltak római kori előzményei. Az erődítmény a századok folyamán nem épült ki végvárrá, mert az akkori ország közepén helyezkedett el. 1543-ban a törökök elfoglalták Szegedet, ekkortól a vár képe jelentősen módosult.

Az erődítményben az 1668-as török alóli felszabadulást követően három tűzvész is pusztított, az XVIII. század végén összeomlott a vár Tisza felőli fala.

A vármaradvány felújítását 1999-ben végezték, amikor kiállítóhelyet, régészeti raktárt és tanácstermet építettek ki. A munkálatok közben középkori falak kerültek elő közvetlenül a bejárat előtt, így elkezdték a régészeti leletmentést, és a várudvar közepén középkori templomra is bukkantak, majd 2007-ben sikerült beazonosítani a vár északi saroktornyát, 2010-ben pedig a déli falát.

Forrás MTI

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!