Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Három kisbagoly kiesett a fészekből, hivatali dolgozók mentették meg őket

A tollazatuk még fejlődik, de már ugrálnak az ágakon.

– Észrevettem, hogy ott a mögöttünk lévő zsájaültetvényben valami mocorog. Közelebb mentem és akkor láttam, hogy egy erdei fülesbagoly fióka mozgolódik, amikor közelebb értem, akkor felfedeztem, hogy hárman is vannak a földön – idézi fel Tóth Endre városi gondnoksági ügyintéző a Vásárhelyi TV híradójának, hogyan találták meg a kis madarakat a Polgármesteri Hivatal dolgozói az épület udvarán.

Nemrég három a fészekből kiesett erdei fülesbagoly fiókát mentettek meg a polgármester hivatal dolgozói. A 2020-as év…

Közzétette: Vásárhelyi Televízió – 2020. május 22., péntek

– Az előző hétvégén szeles idő volt, valószínűleg ennek hatására a mögöttünk lévő fenyőfáról leeshettek, kieshettek a fészekből és az éjszakát a földön töltötték – teszi hozzá.

A hivatali dolgozók növényekkel kibélelt mesterséges fészket készítettek a kisállatoknak.

A sikeres mentés óta is figyelik az állatok sorsát, azt látták, a szülők gondját viselik fiókáiknak. A tollazatuk még fejlődik, de már ugrálnak az ágakon. A 2020-as év madarának választott faj itthon nem veszélyeztetett, de természetvédelmi értékük magas, egyedenként 50.000 forint.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!