Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Wladár polgármesterekkel levelezik, nehogy ellehetetlenüljenek az úszóklubok

A Magyar Úszószövetség elnök 150 polgármesternek és uszodaüzemeltetőnek írt levelet, hogy ne emeljék drasztikusan a medencehasználati díjakat, mert ellehetetlenülhetnek az egyesületek. A jövő évi 600 milliós keretet a 2019-es eredmények alapján osztanák szét a klubok között.

Wladár Sándor szerint nehéz helyzetbe kerülhetnek a magyar úszóklubok. Az MTI összefoglalója szerint a MÚSZ vezetője az M1 csatornának azt nyilatkozta, előzetes információi szerint az uszodák üzemeltetői több helyen „brutál mértékű áremelésbe kezdenek” a korlátozó intézkedések feloldása után. Így sok helyen lehetetlenné fog válni a tagszervezetek számára az edzéslátogatás, mert akár több tízmillió forintos emelkedés is várható egy-egy egyesület vízfelületbérlése kapcsán. Hozzátette, keresik a megoldást, aminek részeként mintegy 150 polgármesternek és üzemeltetőnek küldtek levelet.

A szövetség tervei között szerepel magyarországi pénzdíjas versenyek rendezése, illetve ősszel szeretnének felnőtt és korosztályos országos bajnokságokat is tartani, hogy „legyen cél a versenyzők előtt”. Wladár azt is elmondta, hogy mivel az idei felkészülési feltételek nem azonosak – vannak, akik 8-10 hete nem láttak vizet – már készül a támogatási rendszer átdolgozása: eszerint a jövő évre szánt 600 millió forintos támogatás elosztásánál a 2020-as helyett a 2019-es eredményeket vennék figyelembe, mert nem szeretnék, hogy bizonyos tagszervezetek igazságtalanul kerüljenek előnybe vagy hátrányba.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!