Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Béremelés lesz a szakképzésben júliustól

2020 júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozó oktatók bére, ehhez a kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít.

A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Júliustól emelkedik az oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Kiemelt cél, hogy osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek feltétele, hogy az oktatók nagyobb megbecsülést kapjanak. A kormány ezért kiemelt bérezést biztosít a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógusnak.

Mivel a vezetők látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthetik el, hogy kinek mekkora emelés jár. Az intézményvezetők kötelesek 30 nappal július elseje előtt megtenni az ajánlatot, így az érintettek május végéig megkapják az értesítéseket a jogállásváltozásról, amely már a megemelt béreket is tartalmazni fogja.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!