HIRDETÉS

Hegedűs és Kószó közösen írt levelet, Márki-Zay nyílt vitát ajánl

725

Postaládákba juttatott el egy közös nyílt levelet két volt hódmezővásárhelyi alpolgármester. Hegedűs Zoltán és Kószó Péter szerint az előző ciklusok alatt rendben volt a város, Márki-Zay Péter viszont csődbe viszi.

Hódmezővásárhely az elmúlt hetekben a nyílt levelek városa lett, ezekről lapunk is beszámolt. Gyöngyösi Ferenc önkormányzati képviselő kérte ilyen módon Lázár János országgyűlési képviselő segítségét, Márki-Zay Péter polgármester és Hegedűs Zoltán egykori alpolgármester a világhálón fejtette ki nézeteit, de Berényi Károly alpolgármester és Kallai Árpád kórházigazgató üzenetváltásairól is írtunk.

Az elmúlt napokban hagyományos módon, postaládába kézbesített levelet kaptak kézhez a vásárhelyi polgárok, ezt két egykori, a politizálástól visszavonult alpolgármester, Hegedűs Zoltán és Kószó Péter jegyzi. A tartalma tulajdonképpen ugyanaz, amiről korábban több fórumon is szó volt: a 2018-as időközi önkormányzati választás idején volt-e pénz a város kasszájában, vagy sem. Ahogy korábban is megírtuk: Hegedűs szerint 2018. március 5-én átadás-átvételi iratok mutatták, hogy a városnak volt a számláján közel 3,3 milliárd, fizetni való hozzávetőleg 1,5 milliárd. Márki-Zay ezekről a pénzekről azt mondja: ezt már többször cáfolta, az egyenleg pedig azért mutatott kedvező képet, mert Hegedűs “elhallgatta azt a közel kétmilliárdos előleget, ami miatt a városnak akkor a tartozásoknál több pénz volt a számláján”.

Írnak sok egyéb mellett arról is, 2018 előtt minden rendben ment az akkori vezetések idején, a város mostani vezetője pusztán vádaskodik, a Fideszre mutogat. Márki-Zay a vasárnapi élő Facebook bejelentkezésében – hozzávetőleg a 22. perctől – is beszélt a témáról, a levélről. Azt mondta: áll egy nyílt vita elé, ha nem kívánnak személyesen részt venni, akár a legjobb pénzügyi szakértőjüket is küldhetik maguk helyett.

Heti élő bejelentkezés 2020. május 17.

Élő beszámoló a hét eseményeiről

Közzétette: Márki-Zay Péter – 2020. május 17., vasárnap

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!