Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Munkásszálló építése: közel háromszáz milliós állami támogatásra pályázik a város

Nyolcvan fős, tíz évre tervezett munkásszállót épít a város, ha nyer az innovációs tárca pályázatán. A költségeket 80%-ban így az állam fedezné, az építkezés ára vissza nem térítendő, erre még két éven belül visszafizetendő eszközbeszerzések jönnek rá.

Forrás: Polgármesteri Hivatal

Ahogyan arról a ma délelőtti percről percre közvetítésünkben már olvashattak, a véleményező közgyűlés (9 igen szavazattal és 5 tartózkodás mellett) támogatta, hogy a város pályázatot nyújtson be új munkásszálló építésére, amely a Vöröskereszt utcában épülne meg. A lehetőséget az Innovációs- és Technológiai Minisztérium írta ki, bár az önkormányzat közvetlenül a megyei Kormányhivatalnak adja be, ők terjesztik tovább. (Épp időben fogadták el: holnap van a beadási határidő.)

Mivel a kiírás szövege alapján épületfelújítást és teljesen új építkezést is támogatnak, rákérdeztünk a témát az ülésen elővezető Barák Anitánál, aki a Városfejlesztési csoport irodavezetője az önkormányzatnál. Kérdésünkre azt mondta:

teljesen új épületről van szó.

A nagy részét az állam fizetné

Az épületet 315 millióból húznák föl, mellé jönne még egy 44 millós eszközbeszerzés. Most mindkettőt 80%-ban az állam fizetné, amennyiben a város megnyeri a pályázatot, azonban a különbség, hogy míg az építkezés díja nem visszatérítendő, addig az eszközvételé igen: azt két éven belül kell visszaadni.

Az építési költségek a mai véleményező ülésre benyújtott dokumentumok alapján 2021-re és 2022-re fele-fele arányban vannak elosztva, az eszközköltségekkel pedig egy az egyben az elkészülés évére számolnak.

Megnevezés Nettó összeg (Ft) 2021. 2022.
I. Beruházások 359 000 000 157 500 000 201 500 000
1. Építés 315 000 000 157 500 000 157 500 000
2. Eszközbeszerzés 44 000 000 0 44 000 000
II. Szolgáltatások 10 500 000 6 400 000 4 100 000
1. Műszaki ellenőrzés 5 800 000 2 900 000 2 900 000
2. Hatósági engedélyezés 500 000 0 500 000
3. Rehabilitációs szakmérnök díja 500 000 0 500 000
4. Közműfejlesztés 3 500 000 3 500 000 0
5. Egyéb díjak 200 000 0 200 000
Összes projekt költség 369 500 000    
Igényelt támogatás (80%) 295 600 000    
Igényelt támogatásból vissza nem térítendő 260 400 000    
Igényelt támogatásból visszatérítendő 35 200 000    
Saját erő (20%) 73 900 000    
Összes forrás 369 500 000    

Forrás: közgyűlési előterjesztés

Így tehát a projektre 73,9 milliót költene a város és 295, 6 millióra pályázik. Ebből 260,4 milliót nem kell visszafizetni, 35,2-t viszont két éven belül igen – ez a két év az építkezés befejezésétől számítódik, tehát 2023-ra és 2024-re tervezik ezt. Az önerőt is két évre elosztva rögzítik a költségvetésben, 2021-re 32,78 milliót különítenek el, 2022-re pedig 41,12 millió kerül az áthúzódó kötelezettségekről szóló mellékletbe – nyertes pályázat esetén.

Márki-Zay Péter polgármester a Vásárhelyi TV Időben című műsorában arról beszélt, a munkásszállóban lakók költségeit a munkáltatók fizetnék, ezáltal önfenntartó önkormányzati vállalkozás lenne.

Üres telekre építenék

A szálló a Vöröskereszt utca és a Rárósi út sarkán egy üres telken épülne, vagy ahogyan a nagyon precíz közgyűlési beadvány fogalmaz: a 12387 helyrajzi számú ingatlanon. Egy nyolcvan férőhelyes szállót terveznek, amelyet legalább tíz évig fenntartanának – ezek ugyanis az alapelvárásai a pályázatnak. Az épület hasznos alapterülete: 1073 négyzetméter lesz, ha felépül, lesz benne parkoló és lift is.

Az anyag szerint első kategóriás munkásszállás lesz, ez azt jelenti, hogy lesz benne portaszolgálat, egy hálószobában legfeljebb 10 ember alszik majd, a férfiak és a nők külön helyen és mindenki minimum öt négyzetméteren alhat, emeletes ágyak nem lesznek.

Nemenként 5 főre kell, hogy jusson egy mosdó vagy mosdócsap, 15 főre legalább egy zuhanyozó, továbbá 20 női és 25 férfi férőhelyenként egy-egy WC és 15 férfi férőhelyenként egy piszoár. Az ágyneműcsere legalább kéthetente vagy új vendég érkezésekor szükséges, kétnaponta fognak takarítani.

A tevek szerint a közösségi helyiségben televízió vagy rádió, könyvek, folyóiratok, játékok állnak majd rendelkezésre, lesz „növényzettel vagy más módon elkülönített”, kertszerűen kialakított szabad tér és annyi szék, mint a férőhelyek harmada.

Mentenék a kulcságazatokat

„A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának elemzése alapján a COVID-19 okozta válságnak leginkább kitett két gazdasági ágazatnak a feldolgozóipar, illetve a kereskedelem és a gépjárműjavítás számít. Továbbá a kormány 2020. április 7-én bejelentett gazdaságvédelmi akciótervében a vírustól legjobban érintett ágazatok között sorolja fel az építőipart. Ez a három ágazat Hódmezővásárhely gazdaságának legfontosabb ágazata a város 2020-2024 Gazdasági Programjának helyzetértékelése alapján” – írja mások mellett az előterjesztés azt, miért tartják indokoltnak az építkezést.

Hangsúlyozzák, hogy a beruházás a hosszú távú hasznossága mellett rövid távon is segít, mert megrendeléseket és munkahelyeket jelent.

Mint írják, a beruházás rövid távon az abban közvetlenül résztvevő építőipari, közvetve közreműködő kereskedelmi, feldolgozóipari vállalkozásokat megrendeléshez juttatja, illetve beruházás megvalósításában foglalkoztatott munkavállalók munkahelyének megtartását, munkahelyek bővítését segíti. Hosszú távon pedig segítség azoknak, akik távolabb laknak, de itt találnak munkát – értelemszerűen.

A közgyűlésen elhangzott: a város nagy foglalkoztató cégei jellemzően még nem tudnak konkrétumot ígérni, mert külföldi anyacégeik a járvány közepén ezt nem néznék jó szemmel, de jelezték: van igényük a szállóra a dolgozóik számára.

Tekintse meg a Vásárhelyi TV riportját is a témában!

Munkásszálló épülhet Hódmezővásárhelyen. A képviselőtestület mai online véleményező ülésén a Fideszes képviselők tartózkodása mellett úgy döntöttek, pályáznak az erre kiírt kormányzati támogatásra. A 80 fő befogadására alkalmas épület 400 millió Ft-ba kerülne.

Közzétette: Vásárhelyi Televízió – 2020. május 14., csütörtök

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!