Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Az európaiak között 11. lett László Alexa

A teljes mezőnyben, 113 induló közül a 23., viszont az európaiak között a 11. lett László Alexa az első ízben megrendezett, és taekwondo világeseménnyé nőtt online formagyakorlat bajnokságon. Az eredmény a Máté Taekwondo versenyzőjét is meglepte.

A világ minden részéről, összesen 75 országból jelentkeztek sportolók az eredetileg Európa bajnokságnak meghirdetett online formagyakorlat viadalra. Az Európai Taekwondo szövetség által életre hívott versenyre két vásárhelyi hölgy, László Alexa és Máté Mirabella is csatlakozott.

Mindkét lányra nagyon büszkék vagyunk, hogy elindultak a versenyen. Alexa az európaiak közül a 11. lett, és ez nagyon nagy teljesítmény, hiszen az Európa bajnokság nyitottsága miatt világverseny szintű lett a megmérettetés – mondta Máté Gergő vezetőedző.

A korlátozások előtt elég intenzíven edzettünk, hiszen nagyobb világversenyre készültünk, így egyáltalán nem hagytam abba az edzést. Minden nap próbáltam erősíteni vagy futni, és amennyire tudtam a Taekwondo bázis elemeket is gyakoroltam, a verseny előtt pedig az edzőmmel, Máté Gergővel online is tartottuk a kapcsolatot – nyilatkozta Alexa, majd hozzátette, hogy még sohasem indult ilyen sok versenyző között. Az eredményével teljesen elégedett, és a helyezése meglepetésként érte, viszont rengeteg motivációt is ad számára a jövőt illetően.

Máté Gergő hozzátette, hogy nagyon örülnek ennek a szervezésnek, s úgy tűnik, hogy folytatódik tovább az online versenyek sorozata, így a következőkre már rutinosabban tudnak készülni a tagokkal.

A bezártság mindenkit érint, de a sportolói szív, és a taekwondo iránti hűség töretlen marad. Ennek kapcsán László Alexa úgy fogalmazott: – Rengeteg pozitív energiával tölt fel egy-egy edzés, és azt tanácsolom sportolótársaimnak, hogy semmiképpen ne hagyják abba ebben a nehéz időszakban sem a gyakorlást.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!