Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Első ajtón szállhatunk fel, vehetünk jegyet a sofőrtől

Pest megye és Budapest kivételével május 11-től, hétfőtől ismét az első ajtón kell felszállni a Volánbusz járataira, közölte a társaság. Jegyet is lehet venni a sofőrtől, de a védőtávolságot be kell tartani egymástól az utasoknak, azaz amíg valaki fizet, a következő felszállónak a peronon kell várakozni. Korcon már nem lesz a vezető mögött, de az első üléseket egyelőre nem lehet használni.

Szájmaszk viselése továbbra is kötelező a buszokon, várótermekben, pénztáraknál, személyes ügyfélszolgálati pontokon. A részvénytársaság előre vetíti: ha úgy tapasztalják, egy jármű kihasználtsága 30 százalék fölé emelkedik, kisegítő buszokat indítanak.

Ne hagyja ki! Nézze meg a Vásárhelyi TV tudósítását is!

Hétfőtől ismét az első ajtón kell felszállni a Pest megyét és Budapestet nem érintő távolsági buszjáratokra és a vezetőtől is meg lehet vásárolni a jegyet, bérletet. A szájmaszk viselésére vonatkozó szabály továbbra is fennáll, kötelező hordani utazás során, az állomásokon és a várótermekben is.

Közzétette: Vásárhelyi Televízió – 2020. május 12., kedd

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!