Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

„Miért nem lehet részletesebb tájékoztatást adni?” – Levelet írt Kallai Árpádnak Berényi Károly

Azt írja, biztos benne, hogy mindent megtesz a kórház a járvány elleni védekezésért, de ezt a lakosság felé is kommunikálni kellene.

Levélben fordult Kallai Árpádhoz, a hódmezővásárhelyi és a makói kórházat is magában foglaló Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főiazgatójának Berényi Károly alpolgármester és címzetes főorvos a kórház és az önkormányzat közötti kommunikációról. Mint ismert: a polgármesteri hivatal által indított operatív stábban nem vesz részt Kallai, és a koronavírus-járvány közben is a kórház és a városvezetés kapcsolata politikailag terhelt.

Tisztelt Főigazgató Úr! Kedves Árpád!

Úgy is, mint orvoskolléga, és úgy is, mint felelős városi
vezető fordulok hozzád.

Gondolkoztam azon, hogy megengedhetem-e magamnak a tegező stílust, de talán nem sértelek meg vele, hisz korábban sem magázódtunk.

Nagyon elszomorít az az elhidegült viszony, ami a város egyik legfontosabb intézménye, a Kórház és a Polgármesteri Hivatal között tapasztalható. Én is tudom természetesen ennek okait, de úgy gondolom a mai egészségügyi vészhelyzetben ez mindenképpen másodlagos, és ennek a konzerválása megengedhetetlen.
A felelősségünk közös, ugyanazokért az emberekért kell minden erőnkkel dolgoznunk, azokért, akik a bajban is hozzánk fordulnak, tőlünk várják a
segítséget.

Azt mindenki látja, és elfogadhatatlannak tartja, hogy ebben a súlyos járványhelyzetben a város egészségügyi intézménye és a város vezetése
nem kommunikál egymással. Nap, mint nap kapunk a lakosságtól olyan kérdéseket, amikre a kommunikáció hiánya miatt nem tudjuk a megfelelő válaszokat.

Miért nem lehet részletesebb tájékoztatást adni arról, hogy a Kórház hogyan készült fel a járvány miatt felmerült új kihívásokra? Miért nem
lehet a járványhelyzet helyi vonatkozásairól, ismert adatairól naprakész tájékoztatást adni? Miért nem lehet a városlakókat megnyugtatni afelől, hogy a felkészülés során mindent megtesz a város egészségügyi intézménye is? Mi ebben biztosak vagyunk, de ezt a lakosok fele is kommunikálni kellene. Miért nem vehet részt a Kórház vezetője, vagy megbízottja a járványhelyzet miatt felállított Városi Operatív Stábban, ahol egészségszervezési ismereteit, kapcsolatait felajánlhatná vagy kéréseit megfogalmazhatná a város vezetése és a közös védekező munkában résztvevők irányába?

A Hódmezővásárhelyi Médiacentrumot is felajánlanánk erre a célra – az újraindított Városi Televíziót, a minden háztartásba eljutó helyi lapot, a Vásárhelyi Valóságot. Biztos vagyok abban, hogy a vásárhelyiek örömmel
és hálával vennék tudomásul, hogy a politikán túl is van közös felelősségvállalás a vészhelyzetben. Ez megítélésem szerint jogos elvárása a városnak. Ezekben a vészterhes napokban, hetekben minden eddigi sértettségünket félre kell tenni, és közös erővel dolgozni a világjárvány és helyi következményei ellen.

Bizonyára rengeteg feladat hárul rád is a jelen helyzetben,
mely idődet maximálisan leköti, de ennek ellenére nagyon várom gyors és konstruktív válaszod a fent megfogalmazott kérdésekkel kapcsolatban.

Tisztelettel:

Dr. Berényi Károly

Hódmezővásárhely
Megyei Jogú Város alpolgármestere, címzetes főorvos

– A Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében írott levelemre ezidáig, több hét távlatából sem érkezett válasz a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központból – kommentálta lapunknak Berényi Károly a levelet. Mint hozzátette: a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórházat egy kiváló vásárhelyi szemész orvosprofesszor alapította és több mint 100 évig Vásárhely városáé volt, de 2013-tól egyesítve a makói kórházzal államosították.

– Ennek az egyesített állami intézménynek a főigazgatóját kerestem meg levelemmel, melyben a világméretű járványhelyzetben tanúsított elutasító magatartását kértem számon. Válasz híján nincs egyéb lehetőségem, kihasználom a nyilvánosságot és közzéteszem levelemet – húzta alá. Szerinte „bizonyára a város polgáraiban is megfogalmazódnak hasonló kérdések, de hiába”. „Sajnos az az érzésem, hogy főigazgató úrnak megtiltották a kommunikációt, nem állhat szóba velünk. És ez nagyon szomorú.” – summázta lapunknak.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!