Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Őszre tolták a civil támogatások oroszlánrészét

Illusztráció: mcsipos.hu

Negyven civil szervezet összesen több mint 40 millió forintra pályázott, 29-en kaptak pénzt, de mindössze ötmilliót osztott szét az önkormányzat a tervezett 25 helyett. A források nagy részét ősszel osztják ki, mert addig se versenyeket, se rendezvényeket nem tudnak tartani az érintettek.

Ahogyan a Hódpress korábban írt róla, a korábbi eseti támogatások helyett egyszeri, strukturált forrásosztást vezetett be az önkormányzat a városban dolgozó civil szektor támogatására. Ennek keretében március 15-ig pályázhattak a városban működő civilek.

– Az Önkormányzat elismeri, megbecsüli a civil szervezetek helyi közéletre gyakorolt hatását és támogatja a kultúra, a hagyományok ápolása, a nevelés-oktatás, a szociális és karitatív tevékenység, az arra rászorulók megsegítése, az egészséges életmód a sportolás feltételeinek megteremtése, a természeti és épített környezet megóvása, a közrend és vagyonvédelem, továbbá az esélyegyenlőség megteremtése terén végzett tevékenységét – olvasható a Polgármesteri Hivatal közleményében.

A határidőig 40 civil szervezet pályázott, ebből 18-an sportegyesületek. Összesen több mint negyvenmillió forintnyi támogatásra nyújtottak be kérelmet. A mai véleményező ülésen azonban arról döntött a „virtuális közgyűlés”, hogy a támogatás nagy részét halasztják.

A kiosztandó 25 millió forintot úgy csoportosították át, hogy most 5 milliót, ősszel pedig 20 millió forintot adnak a civileknek.

Kis Andrea alpolgármester ezt azzal indokolta, hogy a civil szervezetek és sportegyesületek a járványügyi helyzetre való tekintettel nem tudják megszervezni a rendezvényeiket, versenyeiket. A többségük egyébként most 100-200 ezer forintot kapott, de voltak olyanok is – 11-en -, akik nem kaptak egyáltalán támogatást. A legtöbbet a polgárőrök egyesülete kapta (képünkön) 400 ezres kerettel, őket a Box Klub és a Hősi Emlékművek Ápolásáért Alapítvány követi a listában 350-350 ezres összegükkel. 200 ezer forint környékén már viszonylag sokan tudtak nyerni.

Sportegyesületek 200 ezer Ft vagy a fölötti támogatással
Egyesület Igényelt támogatás Elnyert összeg
Hódmezővásárhelyi Box Klub 2 800 000 Ft 350 000 Ft
Hwarang-Do Sportegyesület 1 000 000 Ft 300 000 Ft
Máté Taekwondo Egyesület 1 600 000 Ft 300 000 Ft
Promenád Tánccsoport Egyesület 500 000 Ft 200 000 Ft
Dragon Sport Club 700 000 Ft 200 000 Ft
Hódmezővásárhelyi Kézilabda Egyesület 1 500 000 Ft 200 000 Ft
Szivárvány Sportegyesület 200 000 Ft 200 000 Ft

Sportegyesületek 200 ezer Ft alatti támogatással
Egyesület Igényelt támogatás Elnyert összeg
HÓDIÁK Hódmezővásárhelyi Közhasznú Diáksport Egyesület 2 420.000 Ft 175 000 Ft
Hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület 2 500 000 Ft 125 000 Ft
Hódmezővásárhelyi Férfi Teke Klub 172 400 Ft 100 000 Ft
Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club 300 000 Ft 100 000 Ft
Dél-alföldi Biliárd Egyesület 725 000 Ft 100 000 Ft
Tailor Dance Sportegyesület 400 000 Ft 100 000 Ft
Zöldlépés Nordic Walking Közhasznú Egyesület 250 000 Ft 75 000 Ft

Sportegyesületek, akik nem kaptak támogatást
Egyesület Igényelt támogatás Elnyert összeg
Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club Egyesület 5 000 000 Ft 0 Ft
Alföldi Kerekesek Egyesülete 2 100 000 Ft 0 Ft
Hód-Fitness SE 500 000 Ft 0 Ft
Natural Immune Control System Hódmezővásárhelyi Senior Úszó- Vízilabda Club (NICS-HSÚVC) 10 421 900 Ft 0 Ft

 További civilek 200 ezer Ft vagy a fölötti támogatással
Szervezet Igényelt támogatás Elnyert összeg
Hódmezővásárhelyi Polgárőr Egyesület 400 000 Ft 400 000 Ft
Hódmezővásárhelyi Hősi Emlékművek Ápolásáért Alapítvány 350 000 Ft 350 000 Ft
Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete 300 000 Ft 300 000 Ft
Belvárosi Olvasókör 500 000 Ft 200 000 Ft
Tesszük! A gyerekekért Alapítvány 200 000 Ft 200 000 Ft

További civilek 200 ezer Ft alatti támogatással
Szervezet Igényelt támogatás Elnyert összeg
Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség 468 000 Ft 164 000 Ft
Csúcsi Olvasókör 300 000 Ft 150 000 Ft
Ötlet Club 13 Egyesület 200 000 Ft 150 000 Ft
Mátyás Utcai Olvasókör 247 000 Ft 125 000 Ft
Szabadság Olvasókör 226 000 Ft 113 000 Ft
Hódmezővásárhelyi Visszhang utcai Olvasókör 200 000 Ft 100 000 Ft
Kertvárosi Olvasókör 150 000 Ft 50 000 Ft
Péczely Attila Ének Zenei Alapítvány 150 000 Ft 40 000 Ft
Kankalin Közhasznú Néptáncegyüttes 800 000 Ft 35 000 Ft

További civilek, akik nem kaptak támogatást
Szervezet Igényelt támogatás Elnyert összeg
Csúcsi Kertbarátok Egyesülete 130 000 Ft 0 Ft
Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Önkormányzat 60 000 Ft 0 Ft
Rádió Klub 1 998 372 Ft 0 Ft
Hódtói Olvasókör 250 000 Ft 0 Ft
Rákóczi Szövetség 100 000 Ft 0 Ft
Susáni Nyugdíjas Klub 234 000 Ft 0 Ft
Vásárhelyi Néptáncért Alapítvány 300 000 Ft 0 Ft
Zöld Szikla Művészeti és Természetvédő Alapítvány 350 000 Ft 0 Ft

Adatok forrása: Polgármesteri Hivatal

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!