A kirekesztéstől a megsemmisítésig – A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

Miklós Péter múzeumigazgató emlékezett meg a történelmi eseményekről.

Április 16-án, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján azokra a magyar származású zsidó honfitársainkra emlékezünk, akik a vészkorszakban pusztultak el, többségük Közép-Európa valamelyik haláltáborában végezte be életét 1944–45-ben. Az emléknapon Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója fejtette ki gondolatait.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A magyarországi zsidóság a magyar társadalomnak mindig is integráns része volt, s jelentős szerepet kapott Magyarországon – így Hódmezővásárhelyen is – a tizenkilencedik–huszadik században a gazdasági, társadalmi és politikai élet modernizációjában. A zsidóságnak – fogalmazott a múzeumigazgató – virágzó közösségei működtek a történelmi és a trianoni Magyarország-szerte, s azok jelentős társadalmi befolyással és gazdasági erővel rendelkeztek.

A történelmi kutatások bizonyítják, hogy bizonyos történelmi korokban hamisan, jogtalanul és politikai prekoncepcióktól vezérelve „vádolták” a magyar zsidóságot a magyar nemzethez való „hűtlenséggel” – mutatott rá Miklós Péter, emlékeztetve: a zsidóság helyzete az 1930-as években egyre bizonytalanabbá vált hazánkban. Előbb jogilag korlátozták, majd tulajdonuktól és családi életük szabadságától fosztották meg őket, később munkaszolgálatra hurcolták a férfiak egy nagy csoportját, majd gettókat jelöltek ki számukra, s végül a magyar zsidóság jelentős része az 1944 nyarán megindult deportálások következtében vált a holokauszt áldozatává.

– A zsidóság elvesztése nem csak egy vallási közösség elvesztését jelentette – mint Vásárhelyen, ahol a közösség mintegy fele vált a Soá áldozatává – hanem az ország a magyar nemzethez, a magyar államhoz és a magyar kultúrához ragaszkodó polgárainak egy komoly rétegét veszítette el. Nem engedheti meg magának egy társadalom, hogy egy csoportját – még ha az vallási kisebbség is – kirekeszti, üldözi és megsemmisíti – szögezte le Miklós Péter. – Erkölcsi kötelességünk megemlékezni az áldozatokról, s életben tartani a gondolatot, hogy a magyar zsidó közösségek tevékeny részesei voltak a modern Magyarország fölépítésének – zárta gondolatait a múzeumigazgató.

(forrás: Tornyai János Múzeum)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!