Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

„Nézzék meg a boltok előtt, megveszik az üveg sört, ott isszák”

Több hódmezővásárhelyi kocsmáról hallottunk, amelyet már megbírságoltak, mert nyitva voltak délután háromnál tovább. Közben vannak, akik bezártak, mások csak ételt adnak ki, sokan viszont a kisboltok előtt isznak. A szakember szerint az alkoholproblémákkal küzdőknek különösen nehéz lehet ez az időszak.

– Italt nem adunk ki, üdítőt, ásványvizet se, semmit, az ajtóban beadják az ételhordót, beletesszük az ételt és elviszik – mondta lapunknak az egyik hódmezővásárhelyi étterem és kocsma, aki ezt a második funkcióját teljesen szüneteltetik, még kávét sem adnak mellé. Aki ezt a megoldást nem választhatja, mert ebédet nem főznek, ott volt, aki azt mondta, hogy most teljesen bezártak, egy másik szórakozóhely pedig – hasonlóan mondjuk a közintézményekhez – olyan felújításokat végez el, amíg nem fogadhat vendégeket, melyekre egyébként nem jutott volna idő.

A koronavírus miatti korlátozások értelmében ugyanis a kocsmák nyitva lehetnek, de odabent senki nem ihatja meg, amit vett, elméletileg csak úgy, ha hazaviszi. A lapunk által megkérdezett vendéglátósok nem tartják ezt túlságosan életszerűnek. – Az egyik presszó az ablakon keresztül szolgálja ki a kávét és egyebeket. Én azt mondom, nem érdemes játszani a tűzzel, volt már itt pár hely Vásárhelyen, akit megbírságoltak, mert nem tartották be, hogy 3 órakor be kell zárni – mondta a Hódpressnek egy városi kocsmáros. Ugyanezt hallottuk több másik helyről is, ezért megkérdeztük a rendőrséget, meg tudják-e erősíteni ezt az információt. Az ezzel kapcsolatos információt az ünnep után, jövő keddre ígérik lapunknak.

Forrás: A4_es_ország / Facebook

Csoportképző helyek

– Van a vásárlóknak egy része, aki szeret visszaélni bármivel. Nézzék meg a boltok előtt, megveszik az üveg sört, ott isszák – fakad ki az egyik vendéglátóhely dolgozója. Szerinte veszélyes játékot játszanak, akik nem tartják be a távolságtartást, és különböző helyeken csoportosulnak a városban. – Ezzel veszélyeztetik a bolt hírnevét, a boltosok az állásukkal játszanak, ha az emberek ezt csinálják, mert bírsággal fenyegetik ezeket a cégeket ezért is, illetve ha nem zárnak be 15 órakor – mondta lapunknak.

Nem éri meg, mi is háromkor behúzzuk a rolót és viszontlátásra.

– summázza. Hasonlóról többen is beszámoltak, ahogyan annak a ma megszületett döntésnek, hogy a dohányboltok is be kell, hogy zárjanak mostantól három órakor, az szerepelt az indoklásában, hogy „ezek sokszor csoportképző helyek voltak” – ahogyan a rendőrség részéről Pintér Tibor fogalmazott az országos operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Visszaeshetnek, ha felborul a rutin

– A legnagyobb probléma, hogy a napirendjüket felrúgja az embereknek a bezártság, ami gondot okozhat az alkoholproblémákkal küzdőknek – mondta lapunknak a vásárhelyi Anonim Alkoholisták (AA) egyik tagja, aki egyébként maga is függő volt, de már húsz éve nem ivott. Ilyenkor ha kialakított az ember magának egy napirendet, újra lesz szüksége, ami különösen rossz, ha az ember most kezdi a gyógyulást.

Emellett még probléma, hogy az egyébként a városban heti rendszerességgel megtartott üléseiket most nem tudják összehozni a személyes érintkezések tilalma miatt. Viszont hozzátette, hogy telefonon és online tartják egymással a kapcsolatot.

Nem tudom mi volt tegnap, nem tudom, mi lesz holnap, ma nem iszok. Ezt tartsa be!

– összegezte, mit ajánl azoknak, akik adott esetben egyedül szenvedélybetegségükbe való visszaesésük ellen küzdenek. Hozzáteszi: az alkoholizmus betegség, és fontos probléma, hogy sokan tagadják, hogy érintettek.

Az egészségeseket is megviseli a vírus

Ez az időszak még egy pszichésen teljesen egészséges embert is megvisel, próba elé állít, nemhogy egy olyan embert, aki eleve problémákkal küzd

– nyilatkozta lapunknak Kovács Andrea, a Független Egyesület Hód-Drog Szenvedélybetegek Alacsonyküszöbű Ellátásának munkatársa. Szerinte fennáll annak a veszélye is, hogy az alkohol mellett más tudatmódosító szerhez is, például gyógyszerekhez nyúl valaki, hogy jobban el tudja viselni a helyzetét, főleg ha nincs olyan stabil családi, baráti kapcsolati hátterük, amely át tudná őket segíteni egy ilyen időszakon.

Bár ez az időszak is sok veszélyt rejt magába, de nem hagyják magukra az ellátottaikat és más segítséget kérő embereket sem, mert ebben a nehéz helyzetben a lelki megerősítés még fontosabbá vált – húzza alá Kovács Andrea. Sokakhoz hasonlóan telefonon, e-mail-ben és Skype-on hidalják át digitálisan a vírus miatti kényszerű távolságot. „Bárki bizalommal fordulhat hozzánk. A lelki megerősítésen túl, a társadalmi összefogásnak köszönhetően adományokat kapunk, amiket a rászorulók körében szétosztunk” – teszi hozzá.

Mivel viszonylag rövid ideje kezdődött a vírushelyzet miatti állapot Magyarországon, kérdésünkre azt mondta, még nem éreztek számottevő emelkedést azok közt, akik alkoholproblémákkal fordultak hozzájuk, de szerinted ahogy telik az idő, egyre többek fognak ebbe belekerülni.

vmc_kozlemeny

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!