Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A fél nyelvvizsgáért is jár a pont a felvételin

A részvizsgák idén kivételesen teljes (komplex) nyelvvizsgának minősülnek. Egy államilag elismert, B2-es (középfokú) írásbeli vagy szóbeli nyelvvizsgáért 28, a C1-es (felsőfokú) szintén csak írásbeli vagy szóbeli nyelvvizsgáért pedig 40 többletpont fog járni – írja az Eduline oktatási szakportál. A helyzetre való tekintettel tehát az is megkapja a teljes nyelvvizsgáért járó pluszpontot a felsőoktatási felvételin, aki még csak a felét tette le.

Emellett persze várhatók más változtatások is – jegyzik meg -, miután a tegnap Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár által tett bejelentés, hogy elmaradnak többségében a szóbeli érettségik, vet föl még kérdéseket. Az egyik ilyen volt, hogy aki az emelt szintű érettségivel szerzett nyelvvizsgát szerette volna beszámíttatni a felvételijébe, az mit tegyen szóbeli híján – ezt most úgy néz ki, megválaszolta ez a döntés. Nemrég egyébként az is kiderült: elengedik a nyelvvizsga követelményét a diplomák kiadásakor, így 75 ezer hallgató kaphatja meg a „benn ragadt” diplomáját.

Ugyanakkor továbbra is kérdéses az érettségi lebonyolítása: például, hogy a diákoknak fognak-e biztosítani védőeszközöket, vagy hogy meg tudják-e oldani, hogy a 65 év feletti pedagógusoknak ne kelljen beülni felügyelő tanárnak.

Forrás Eduline

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!