Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Nyelvvizsga nélkül kiadják a diplomákat

– Ma 75 ezer hallgató nem tudja átvenni nyelvvizsga híján a diplomát. A felgyorsuló gazdaságnak sokkal több diplomásra lesz szüksége, ezért eltekintünk a nyelvvizsga-kötelezettségtől – ezt ma jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Többek között a Privátbankár foglalta össze a mai, a gazdaság segítését célzó kormányzati csomagról szóló sajtótájékoztatón elhangzottakat. Munkahely-teremtés terén további kezdeményezés, hogy segítik a munkavállalók online átképzését, a képzés díjat az állam állja. 

Nem csak munkahely teremtés, hanem a már meglévő munkahelyek védelme érdekében is hoztak előre mutató intézkedéseket. Állami támogatást nyújtanak a rövidített munkaidőre, 70 százalékban átvállalja a bérköltséget az állam 3 hónapra. De többek között felfüggesztik az idegenforgalmi adót december 31-ig, tőkeprogramok indulnak a magyar cégek védelmében, jövő februártól egy heti plusz nyugdíjat kapnak az érintettek.

Palkovics László és Kovács Zoltán sajtótájékoztatója (2020. ápr. 7.)

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2020. április 7., kedd

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!