Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Félmilliós pluszjuttatás az egészségügyi dolgozóknak

Idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak – jelentette be Orbán Viktor ma reggel a Kossuth rádióban. A miniszterelnök az ország legfontosabb dokumentumának nevezte az egészségügyi átcsoportosítási tervet, amely arról szól, hogy a koronavírus-fertőzés tömegessé válásakor hogyan kell majd az erőket átcsoportosítani.

Hozzátette: a törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük – mondta, jelezve, hogy a megbetegedett egészségügyi dolgozókat pótolni kell. Elmondta azt is, hogy 110 kollégiumot foglaltak le – ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni – és 58 hotelt – ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak -, továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és felkészültek 203 770 ember étkeztetésére. Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára – mondta Orbán Viktor, úgy fogalmazva: az egészségügyet próbára tevő nagy roham még előttünk áll.

– Harcolnunk kell minden egyes emberéletért – jelentette ki a miniszterelnök, méltatva az orvosok, az ápolók, a mentősök, a járványügyi szakemberek, a rendőrök, a katonák, az élelmiszerboltokban és gyógyszertárakban dolgozók, valamint a fuvarozók munkáját, továbbá a gyermekeikkel otthon lévő édesanyákat, a digitálisan oktató tanárokat, és az időseket is, akiknek különösen nehéz, hogy most nem találkozhatnak rokonokkal, barátokkal. Bejelentette egyúttal, hogy idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak. Az ezt – és más intézkedéseket, pénzügyi eszközöket is – tartalmazó járványügyi alapot szombaton mutatja be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Orbán arról is beszélt, szerdára tervezi, hogy döntést hoznak a múlt héten bevezetett kijárási korlátozások jövőjét illetően.

Közölte: a kijárási korlátozások jövő hét szombatig vannak érvényben, és dönteni kell, hogy fenntartják-e vagy sem. „Ha a kényszer rávisz, akkor megtesszük, de érzem, hogy ez természetellenes” – fogalmazott. Megjegyezte, közeleg a húsvét, amely egy családi ünnep, „vinné az embert a lába meg a szíve”, de „ez most aligha lesz lehetséges” vagy csak szigorú korlátozások között. Szerinte az ünnep arra is alkalmas, hogy átgondoljuk, hogyan szervezzük meg az életet addig, amíg a koronavírus elleni vakcina megszületik.

A koronavírus miatti gazdasági válságról Orbán azt mondta: hétfő délutánra készül el és kedden mutatják be a magyar gazdaságtörténet legnagyobb, négy fejezetből álló gazdaságélénkítési tervét, az első fejezet a munkahelyek megőrzéséről, a második pedig újak teremtéséről szól.

Forrás MTI

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!