Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Vasárnap zárva lesznek a posták

És megszüntetik a levelekre vonatkozóan a korábban utánvétként ismert módot. A cél ezúttal is a találkozások és a készpénzhasználat visszaszorítása a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása érdekében – ami miatt más szolgáltatásain is változtat a posta.

Több módosítást, illetve szolgáltatáskivezetést jelentett be a Magyar Posta mai, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Mint írják:

A védelem egyik eszközeként csökkentjük a fizikai érintkezések lehetőségét azzal, hogy az elektronikus megoldásokat részesítjük előnyben, és egyre több folyamatot terelünk elektronikus útra.

Ennek jegyében ajánlják az elektronikus számlákat, amire két lehetőség van:

  • Egy PDF-be ágyazott XML formátumban kiállított, elektronikus számla leíró melléklettel, időbélyeggel és elektronikus aláírással ellátott dokumentum – ez egy hiteles számla, e mellé nem kell papír alapú máikat küldeni.
  • Vagy hogy a számlaképet e-mailben küldik ki egy PDF-fájlként, ami viszont önmagában nem hiteles számla, így az eredeti számlát ajánlott levélben, postai úton is kézbesítik.

A sérült küldeményekkel kapcsolatos kárigények bejelentésénél is felhívják a figyelmet, hogy lehetőség van digitális megoldást választani a postán felvett jegyzőkönyv helyett e-mailben a cég Üzleti Ügyfélszolgálatán.

Leveleket nem tudunk már a korábban utánvétként ismert fizetést követő kézbesítési (FKK) szolgáltatással feladni, amikor a címzett csak akkor kapta meg a küldeményt, ha azt a postásnak kifizette. Helyette árufizetéses üzleti csomag feladást ajánlják, a cél itt a kevesebb készpénzhasználat.

Emellett változnak a posták nyitvatartása is:

  • szombaton a megyeszékhelyeken egy, a fővárosban három posta lesz nyitva
  • vasárnap országszerte zárva lesznek a posták.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!