Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kecskebüfé lett az őzcsapdából

Olvasónktól kaptuk a fotót: kecskék eszik meg az őzek befogására kitett eleséget a távirányítással működtetett ejtőháló alatt.

A vásárhelyi Arany temetőben évek óta küzdenek a kerítésen belül élő és szaporodó őzekkel, erről annak idején az önkormányzat Facebook oldalán több cikk készült. A hozzátartozókat – lássuk be, joggal – bántja, hogy a szeretteik sírjára ültetett virágot szinte azonnal megeszik az állatok. Az önkormányzat, az egyház, a vadásztársaság és a vadaspark szakemberei közösen találták meg a megoldást. Tavaly decemberben etetéssel egy adott helyszínre kezdték szoktatni az őzeket, a terv az volt, hogy a hálóval befogják és biztonságos távolságra szállítják. A helyzetet, úgy tűnik, más, élelmes négylábúak is kihasználják.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!