Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Bezárnak vagy házhoz mennek a vásárhelyi éttermek

„Pár napja azt írtuk, hamarosan kiszállítunk, de nem tesszük! A Pipik bezárnak!!! Nem kockáztatunk,visszavonulunk! Nemrég a világot akartuk meghódítani, de most megállunk!” – írta ki a Hódmezővásárhelyen (és Szegeden és Békéscsabán) közkedvelt Pipi Pontok Facebook-oldala a mai napon. A Mol-kút melletti gyorséttermüknél tegnap még sorba kellett állni a rendelésekért, ma viszont már lehúzott roló és üres székek fogadták, aki arra járt.

Más helyek nem zárnak be, csupán közzétették: értelemszerűen kénytelenek betartani a kormány által a veszélyhelyzet miatt előírt délután hármas zárórát. Így tett például a street food helyek közül a Munkácsy Mihály utcai Street Burger, az Oldalkosár utcai Corner Burger, vagy a mellette lévő Oliva Gyros. Ők azonban 15 óra után is készítik az ételt, de ezután már kizárólag házhoz szállításra, amit kifejezetten emiatt indítottak el.

A hagyományos éttermek közül a legnépszerűbbek közül a Bagolyvár Étterem, a Bandula Kisvendéglő, a Fekete Sas Bisztró, a Fekete Sas Kávéház, a Kis Bandula Faloda és a Kökénydombi Csárda is bezárja kapuit. Viszont a Bandulából, a Kis Bandulából, a Bagolyvárból és a Feketesas Bisztróból lehet rendelni házhozszállítást, és helyből is el lehet vinni ebédet (ennyit enged a határozat ugyanis).

A Zrínyi utcai Kispiac Étterem is ma volt utoljára nyitva háromig. Hogy ez pontosan mit jelent, azt a kapuit becsukó helyek – de még nemzetközileg nagyjából senki – nem tudja, csak találgatni lehet. Mindenesetre aki otthon tud maradni, rendelni azért fog tudni a sorozatos bezárások mellett is. A Netpincéren a fent említetteket nem nézve lehet még rendelni például a Táncsics Mihály utcai Halászcsárdából, a Kenguru Csárdából, vagy a Szt. Antal utcai Öszöm-Iszom Kisvendéglőből is.

Házhoz visznek még például a Manófaló Gyorsétteremből, és a Pepperoni pizzériából is – ez utóbbi is az éttermeit bezárja, és kérik, hogy ha lehet, online, vagy bankkártyával fizessenek a vendégek, mert a készpénz is lehet vírushordozó, illetve figyeljenek a higéniára, amikor kapcsolatba kerülnek a futárral.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!