Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A vásárhelyi boltokban is felvásárlási láz volt, a polgármester nyugalomra int

A vásárhelyi boltokban is felvásárolták a tartós élelmiszerek egy jelentős részét az itt lakók, a polgármester nyugalomra int. A piac nyitva marad, de kérik, hogy az időseknek a hozzátartozóik menjenek el bevásárolni. A Hódfó pedig egészségügyi maszkokat kezdett gyártani – hangoztak el a hódmezővásárhelyi operatív törzs kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

A sajtótájékoztatót a Facebook-oldalunkon élőben közvetítettük, amely alább visszanézhető:

A hódmezővásárhelyi operatív stáb sajtótájékoztatója

Közzétette: Hódpress – 2020. március 17., kedd

Nem tudják, hogy a környéken van-e az új koronavírus fertőzésének gyanújával elkülönített beteg, mivel a kormány nem közöl területi lebontásban adatokat, a kórházigazgató és a tisztifőorvos pedig nem vesz részt az operatív stáb munkájában – kezdte a stáb sajtótájékoztatóját Márki-Zay Péter polgármester. Elmondta azt is, hogy a városháza ügyfélszolgálatán ma már csak reggel volt sor, de akkor több ablakot nyitottak, azóta nincsen – és megismételte, hogy csak szükséges esetben intézkedjenek személyes úton.

Mint mondta, a piacon tapasztalják, hogy idős lakosok is nagyobb létszámban vásárolnak, ami azért problémás, mert őket különösen veszélyezteti a fertőzés, ezért kérte, hogy nekik a hozzátartozóik menjenek el bevásárolni és adják be az ajtón nekik az élelmiszert. Hozzátette: miután a piac élelmiszert árul, ameddig lehet, nyitva tartják, de tartsák meg az emberek itt is az egymás közötti nagyobb távolságot és használjanak kézfertőtlenítő szert. A Hódfó Nonprofit Kft. gyártott több mint 200 maszkot, amelyeket átadtak városi cégek dolgozóinak, köztük elsősorban a szociális ágazatban, például a nyugdíjas lakóparkban dolgozóknak és az informatikusoknak, mivel nekik gyakran kell sok helyre kimenni technikai támogatást nyújtani.

Élelmiszer-felvásárlási láz a vásárhelyi boltokban is volt – mondta Márki-Zay, némiképpen cáfolva az ÁFEOSZ-COOP Szövetség vezetőjét, aki azt mondta, vidéken kevésbé volt jellemző. A polgármester a Tesco vezetésétől azt a tájékoztatást kapta, hogy holnap bőségesen kapnak árut. Elmondása szerint elég lesz, de csak akkor, ha mindenki csak a saját rövid távú szükségletei szerint vásárol, nem pedig felvásárol, hogy másoknak is jusson.

A közétkeztetésben dolgozók és az ügyfelek higéniára való odafigyelését megköszönte Mucsi Tamás. A HMSZ Hódmenza részlegének igazgatója elmondta: a diákétkeztetésben tegnap és ma is mindenki megkapta az ételt, közel ezer embernek adtak, akik közül sokan jelezték, hogy a továbbiakban is kérnek, emellett a felnőtt étkeztetéssel is foglalkoznak közben a helyzetre való tekintettel. Aki a két kijelölt konyhán veszi át, annak 1000 forint, aki házhozszállítással kéri, annak 1300 Ft, a különbségből veszik a csomagoláshoz használatos műanyag dobozokat. Mint mondta: a céljuk, hogy „senki ne maradjon ebéd nélkül”. (Az ezzel kapcsolatos információk az erre létrehozott Facebook-oldalon érhetők el.)

Erről a polgármester még azt mondta el, hogy az arra rászorulóknak tartós élelmiszercsomagot fognak eljuttatni, ezek szétosztását a népjóléti hivatal bírálja el. Aki eddig kapott ilyet, az eddig is fog, aki viszont most kérelmezi, annak meg kell indokolnia (erre a karantén önmagában nem elég). Mint mondta, azoknak szeretnék eljuttatni, akiknek tényleg szüksége van rá.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!