Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Diákok szerveztek szavalóversenyt

– Színpadi emberek vagyunk, közel áll a szívünkhöz a kultúra, szerettük volna azokat a vásárhelyi, tehetséges fiatalokat megismerni, akik jók versmondásban – mondta lapunk kérdésére Hévízi Regina, Mikó Péter és Kovács Edvárd. Ők voltak annak a szavalóversenynek a főszervezői, amelyet Költészet hírnöke címmel tegnap rendezett a könyvtárban a Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Önkormányzat. A kiírás szerint legfeljebb 4 perc hosszúságú verset választhattak a következő költők művei közül: Ady Endre, Arany János, József Attila, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Vörösmarty Mihály. A fiatal szervezők azt is elárulták: első alkalommal zajlott a verseny, de hagyományt szeretnének teremteni, ezetnúl minden évben megszervezik. A kezdeményezést köszöntőjében Márki-Zay Péter polgármester is dicsérte.

Általános és középiskolás kategóriában összesen 18-an indultak. A zsűritagok – Árva László iskolaigazgató, Dani Imre költő és Benkő Brigitta drámapedagógus – döntése alapján a sorrend a következő lett.

Általános iskolások:

  • 1. Tisza András
  • 2. Kovács Kála
  • 3. Légrádi Regina

Középiskolás kategória:

  • 1. Forrai Fruzsina
  • 2. Bíró Ivett
  • 3. Antal Máté
  • Különdíjas: Forrai Maja
  • Kiemelt különdíj: Borbás Gabriella
  • Szervezői különdíjas: Simon Zsolt és Lajkó Zoé Afrodité

(fotók: hodpress.hu és Füzesi Anikó)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!