Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

A hetedik nem sikerült

53 napig tartott a Vásárhelyi Kosársuli férfi kosárlabda csapatának győzelmi sorozata. Szerdán a kecskemétiek bizonyultak jobbnak, de nincs idő a sebeket nyalogatni, pénteken Bonyhádra utazik Tóth Tamás legénysége.

Január 11. óta egymás után hat NBI/B-s bajnokit nyertek a vásárhelyi kosarasok, a Kecskemét azonban megtörte a lendületet. Pedig jól indult a mérkőzés a Hódtói Sportcsarnokban: az első negyedet 25-22-re nyerték a sok fiatallal felálló hazaiak. A folytatásban jobb dobószériát kapott el a kecskeméti csapat, és amíg ők a könnyű helyzeteket értékesítették, a vásárhelyiek sokat rontottak a palánk alatt. A harmadik negyedben volt némi esély a felzárkózásra, de végül végig meg tudta tartani tíz pont körüli előnyét a vendég együttes. A végeredmény 85-97 lett.

Tóth Tamás vezetőedző: „Molnár Bence mellé a Kaszások ellen Kelemen és Hargitai is lesérült, így igen tartalékosan álltunk ki. Az első félidőben Ságodi is lesérült, ennek ellenére sem adtuk fel. A védekezésünk túl puha volt, a támadásunk olykor ritmustalan. Sok időnk nincs szomorkodni, mert két nap múlva már Bonyhádon vár ránk fontos bajnoki. Gratulálok a Kecskemétnek, parádésan dobtak ma!”

Nem egész 48 órája lesz a Kosársulinak, hogy összekapja magát, pénteken 18 órától már Bonyhádon játszik bajnokit. A vásárhelyiek hatodik helyen állnak a zöld csoport tizenötös mezőnyében, és még hat mérkőzésük van hátra az alapszakaszból, ami március végén zárul. Dr. Elek András klubelnöktől ugyanis megtudtuk, a szövetség hozzájárult a gyűrűszakadás miatt elmaradt Cegléd elleni találkozó pótlásához. Az időpontról még egyeztetnek.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!