Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Rendőröket, mentősöket, tűzoltókat díjaznak

Áldozatos, a város lakói érdekében kiemelkedő szerepet játszó munkát végeznek a rendőrség, a mentőszolgálat és a tűzoltóság szakemberei, fontos, hogy a nagyra becsülést az önkormányzat részéről is kifejezze a közösség. Erről a vásárhelyi önkormányzat jogi csoportjának vezetője, Keresztury Monika beszélt a közgyűlés rendkívüli ülésén. Arról határozott a grémium, hogy megalapítják az Év mentőse, az Év rendőre és az Év tűzoltója díjakat. A rendőrség egyenruhásainak minden évben, mentősöknek páros, tűzoltóknak páratlan esztendőkben adományoznak oklevelet. Idén mindhárom kitüntetést átadják a március 15-i ünnepi közgyűlésen, tette hozzá Márki-Zay Péter polgármester. – A rendőrök vannak legnagyobb létszámmal, az arányosság elve szerint döntöttünk így – szögezte le. A díjazottakra a szervezetek tettek javaslatot, a személyekről a közgyűlés zárt ülésen döntött.

Tavaly hagyományteremtő céllal már volt ilyen kezdeményezés. A 2019-es ünnepi közgyűlésen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ajánlása alapján Balogh István címzetes rendőr törzsőrmester oklevelet és emléktárgyat kapott az önkormányzattól lelkiismeretes munkájáért.

(fotó: önkormányzat)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!