Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Két koronavírus-fertőzött diák van Budapesten

Két iráni, Magyarországon tanuló diákot koronavírus-fertőződés miatt szállítottak kórházba – ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be Facebook-oldalára feltöltött videójában a Belügyminisztérium operatív törzsének ülése után.


– Az operatív törzset azért kellett összehívni, mert két olyan betegünk van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani – mondta közösségi oldalán közzétett videójában Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: két Magyarországon tanuló iráni diákról van szó, akiket a Szent László Kórházba szállítottak. Mindketten tünetmentesek, de a fertőzést megállapították. A BM operatív törzse azt állapította meg, a védekezéshez szükséges kezelőszemélyzet – ápolónők, orvosok – rendelkezésre állnak, és fölkészültek, ahogyan vannak maszkok és a jogszabályok is alkalmasak a járvány elleni védekezésre.

A Magyarországon az új koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált két iráni diáknál is haladéktalanul megindult a járványügyi vizsgálat és a kontaktuskutatás – tájékoztatta az országos tisztifőorvos az MTI-t. Müller Cecília közleményében tudatta, hogy a két érintettet elkülönítették, a velük közös háztartásban élőket karanténba helyezték a Szent László Kórházban. A diákok nagy valószínűséggel Iránban fertőződtek meg.

Kikérdezésük folyamatban van, az eddig gyűjtött adatok alapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai irányításával a járványügyi hatóság népegészségügyi szakemberei „feltérképezik a szoros kontaktusban lévő” embereket – fogalmazott, hozzátéve, hogy a kontaktuskutatást mind a hallgatók lakókörnyezetében, mind az általuk látogatott felsőoktatási intézményekben elvégzik. Emellett zajlik a Csehországban diagnosztizált amerikai diáklányok megbetegedésével kapcsolatos járványügyi vizsgálat is.

Frissítés: ma délelőtt Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa az állami tévében arról beszélt, hogy enyhe tünetei vannak csak az első magyarországi koronavírus-fertőzötteknek, az iráni diákok láztalanok, kivizsgálásuk jelenleg is zajlik. Emellett azt is elmondta, hogy a jelenlegi információik szerint a két beteg között nincs kapcsolat, és egyikőjük már több mint tíz napja Magyarországon volt, mire kiderült, hogy megfertőződött – szemlézte a beszélgetést az Infostart.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!