Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kamera előtt vitázik Cseri és Krupiczer

Vasárnap óta működik az újraindult Vásárhelyi Televízió. Kollégáink izgalmas, a vásárhelyi polgárokat érdeklő témákat tálalnak napról napra a nézőknek. Ma, március 4-én szerdán délután is egy ilyen műsort láthatnak, 17:42 kor az Időben című műsorban Krupiczer Ferenc és Cseri Tamás önkormányzati képviselőkkel láthatnak beszélgetést. Szó lesz az általuk indított médiumokról és az összeférhetetlenségi ügyeikről. A témát több cikkünkben követtük eddig, többek között itt.

Ha nézni szeretnék a két politikus vitáját, a tévé honlapján az Élő fülre kell kattintani. A tévével kapcsolatos információkat, a műsorokat Facebookon oldalukon is megtalálják.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!