A közgyűlés megszavazta, hogy Cseri Tamás is méltatlan

A képviselőtestület zárt ülésen megszavazta, hogy Cseri Tamás fideszes képviselő méltatlan, mivel sajtóterméket üzemeltet. Az érintett megerősítette lapunknak a hírt, és azt mondta: politikai bosszú zajlott ellene, ezért fellebbezni fog.

A mai rendkívüli közgyűlésen megszavazták: Cseri Tamás méltatlan képviselői tisztségére, mert A vásárhelyi ellenzék hangja néven sajtóterméket indított – tette közzé a hódmezővásárhelyi önkormányzat hivatalos gyorshír felületén.

Az érintett lapunknak telefonon megerősítette az információt. Cseri szerint politikai bosszú történt, a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi frakcióvezetője koncepciós eljárásról beszélt, és azt mondta, sajnálja, hogy bár kérte, nem nyílt ülésen tárgyalták a vele kapcsolatos indítványt.

Mint mondta: a lapot azért tarthatták médiaszolgáltatásnak, mert korábban megjelent benne egy Böjte Csaba-könyv ajánlója, amit hirdetésként lehetett értelmezni. Cseri szerint azonban nem teljesült a gazdasági tevékenység, mert nem kaptak pénzt a könyvajánlóért, és egyébként egy öt éve kiadott műről van szó.

Mint mondta, mindenképpen jogi úton fognak fellebbezni az ítélet ellen. Eredetileg pert terveztek indítani, bár még vizsgálják, hogy ezt nekik kell-e megtenniük, vagy a Csongrád Megyei Kormányhivatal megvizsgálja, szükséges-e felülvizsgálnia az ügyet hivatalból. Kérdésemre azt mondták, nem terveznek hasonló eljárást indítani Márki-Zay Péter polgármester ellen.

Elértük Krupiczer Ferencet is, aki azt mondta, ő kezdeményezte az eljárást, és helyesnek tartja a döntést. Mint mondta: nem csak könyvajánlóról volt szó, hanem például a Tormay Cécile Polgári Kör megalakulásáról is beszámolt Cseriék lapja, ami szerinte hirdetésnek minősül a törvény alapján akkor is, ha nem kaptak érte pénzt. A képviselő lapunknak azt mondta, az ülésen, amely egyébként az övéhez hasonlóan csak a törvényi előírások miatt nem lett nyílt (amikor ugyanez volt fordítva, akkor Cseri ezt elfogadhatónak is tartotta), a fideszes képviselő azt mondta: eredetileg bejelentették a lapot sajtótermékként a médiahatóságnál, majd ezt visszavonták.

Előzmények:

  • Az önkormányzati törvény szerint összeférhetelen az a képviselő, aki médiaszolgáltatást nyújtó cégben ügyvezető vagy fontos közreműködő.
  • Emiatt indult eljárás elsőként az ellenzéki Krupiczer Ferenc ellen, melyet Cseri Tamás kezdeményezett. Róla elsőként a közgyűlés azt mondta ki, nem összeférhetetlen, mert bár cége korábban internetes rádiót működtetett, azt a választást követően időben megszüntette.
  • Ezt a döntést hivatalból felülbírálta a Csongrád Megyei Kormányhivatal, ennek nyomán bíróság döntött, miszerint valóban időben megszüntette az összeférhetetlenséget Krupiczer, de nem tájékoztatta minderről időben a közgyűlést, ezért nem összeférhetetlen, de méltatlan. Emiatt, ha ez jogerőre emelkedik, időközi választást kell majd kiírni, amin a képviselő újra el fog indulni.
  • Ezt követően felmerült: vannak-e érintett más politikusok is a kérdésben. A Fidesz-KDNP jelenleg kiad egy újságot, amelynek Cseri Tamás frakcióvezető a felelős kiadója, a Vásárhelyi Valóság korábban, amikor még önkormányzati lapként működött, pedig Márki-Zay Péter neve alatt jelent meg ugyanilyen titulusban. (Az összeférhetetlenségi szabályokat a polgármesterekre és alpolgármesterekre is alkalmazni kell.) Akkor lapunk arra a következtetésre jutott az érintettekkel, hogy vélhetően egyikük ellen sem indul hasonló eljárás, úgy tűnik: tévedtünk.

Kiemelt kép: Cseri Tamás Facebook-oldala