Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Ajándék volt az Eb-szereplés

Az egyéni tőrversenyben 11., csapatban 9. helyen zárt a poreci kadet vívó Európa-bajnokságon Wolf Eszter. A Csomorkány SE 16 éves sportolója elsőként lapunknak adott interjút.

Egyéniben, ahol 94 induló volt, egészen a nyolcaddöntőig veretlenül meneteltél. Mi volt a titkod újoncként?

Igazából első éves kadet vagyok, ebben a korosztályban 2003-as és 2004-es születésűek indulnak, tehát fiatalnak számítok a mezőnyben. Egész évben erre a versenyre készültem. Minden egyes versenyem, edzésem a kijutásról szólt, na meg persze a jó szereplésről. Élveztem a vívást, nem görcsöltem, jó lendületet kaptam el, és valójában az egészet egy ajándékként fogtam fel. Úgy voltam vele, ha mar itt lehetek, mindent megteszek a jobb eredményért.

A tizenhat között az orosz ellenfeleddel nem bírtál, ő végül ezüstérmes lett. Ennyivel jobb volt, vagy maradt benned hiányérzet?

Maradt bennem hiányérzet, mivel úgy éreztem, meg tudtam volna fogni. Az elején nagyon nem éreztem rá, elhúzott 5 tussal, és mire kezdtem felzárkózni, jött az egy perces szünet, ami megtörte a lendületemet, amit sajnos mar nem tudtam visszanyerni.

Egy elmaradt edzőfürdetésről is nyilatkoztál. Az mi lett volna? Összességében elégedett vagy az egyénivel?

Vicces sztori: a válogatott edzőnk a verseny előtti nap kijelentette, hogy ha akármelyikünk nyolcba jut, ő bizony megfürdik a tengerben. Hát sajnos ebből nem lett semmi, kimaradt, de jövőre még mindig ott a lehetőség! Az elveszített asszó után nyilván nem voltam, de összességében nagyon meg vagyok magammal elégedve. Életem első Európa-bajnokságán 16-ba kerülni szerintem nagyon jó eredmény, és ez is megerősít abban, hogy jó úton járok.

Csapatban min múlt a törökök ellen, mert utána sziporkáztatok?

Őszintén szólva több probléma is volt, de ez egy csapat, együtt nyerünk, együtt veszítünk. Nagy volt a lendület, aztán megtört, én nem is jött vissza, hiába akartuk. Nagyon csalódottak voltunk, ugyanis nagy riválisaink, de majd legközelebb bebizonyítjuk, hogy jobbak vagyunk.

Mit viszel magaddal az Európa-bajnokságról, amit a vb-n is kamatoztathatsz?

Nagyon sok tapasztalatot szereztem, mind a vívás, mind a versenyzés terén. A verseny előtti napokban a felkészülés, az ottani dolgok, mindnek megvan a maga hangulata, és ezek véleményem szerint mind tovább segítenek a többi versenyen majd.

Cikkeztek róla, hogy a koronavírus miatt a meccs végi kézfogáson is vita volt. Tapasztaltál fura dolgot?

Erről mi is hallottunk, de nem lett bevezetve, vagy ha igen, én nem tapasztaltam. Elég sok minden szállingózott a vírussal kapcsolatban, egy idő után már nem tudtuk követni, de minket nem érintett ilyen szinten. Az utolsó két napban csak a szálloda és a csarnok között mozoghattunk.

Mi a további programod az áprilisi világbajnokságig?

Ugyanúgy folytatom tovább a felkészülést, ahogy eddig. Járok fel szokás szerint Budapestre, és igazából megy tovább az élet. Szeretnék ott is valami jobb eredményt elérni, de ahhoz még nagyon sok munka kell.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!