Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Egymillióra büntették a HSZC-t

Egymillió forint megfizetésére kötelezte a Közbeszerzési Hatóság döntőbizottsága a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumot. Egy eljárást követően jogorvoslati kérelemmel élt egy ajánlattevő, a döntőbizottság ennek helyt adott, megsemmisített bizonyos, tavaly év végén hozott érvénytelenségi- és eredménytelenségi döntést.

A három városban telephellyel rendelkező, 9 intézményt működtető HSZC közel 115 millió forintos eszközbeszerzést szeretett volna végrehajtani pályázati pénzből. A folyamatot követően egy érintett jogorvoslati kérelemmel élt, a lezajlott vizsgálat neki adott igazat.

Kérdeztük a szakképzési centrum vezetését, hogy egyetértenek-e a döntőbizottság határozatával, vagy jogorvoslati kérelemmel élnek? Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a történtek akadályozzák-e az eszközbeszerzést, azaz az intézmények informatikai fejlesztését? Írásban feltett kérdéseinkre egyelőre nem válaszoltak.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!