Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Horvátországgal és Szerbiával karöltve fejlesztene a kamara

Az egészségturizmus közös fejlesztése érdekében írt alá megállapodást a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Vajdasági Gazdasági Kamara és a Rijekai Gazdasági Kamara. Az eseményre egy üzleti esten került sor a csongrádi megyeszékhelyen.

A lapunkhoz eljuttatott tájékoztató szerint a megállapodást Nemesi Pál, a CSMKIK elnöke, Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke és Blanka Kalokira, a Rijekai Gazdasági Kamara koordinátora írta alá. Közös szakmai látogatásokat, konferenciákat és üzleti találkozókat szerveznek, így biztosítják az információ, tudás és jó gyakorlatok megosztását. Emellett közösen vennének részt kiállításokon, szakmai bemutatókon, promóciós rendezvényeken, segítve, hogy a vállalkozások jobb versenyhelyzetbe kerüljenek mind hazai, mind pedig nemzetközi szinten. Az egészségturizmust közös programok és projektek kidolgozásával is fejlesztenék. A megyei iparkamara már a 2018-ban kidolgozott gazdasági jövőképében is hangsúlyosan foglakozott az egészségipar, valamint a turizmus kérdésével, melyek alappillérei lehetnek a 2030-ra elérendő megyei gazdasági célok teljesülésének. Arról, hogy a tervezettnél lendületesebb ütemet kellene tartani, nemrég írtunk.

Ugyanezen az üzleti esten Karkas Mihály, a makói Givaudan Hungary Kft. gyárigazgatója és ügyvezetője vehette át a CSMKIK által alapított Csongrád Megye Gazdaságáért Díjat.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!