Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Valaki egy forinttal támogatta Márki-Zay kampányát

Közzétette weboldalán 2018 márciustól – 2019 december 31-ig tartó kampányszámla-elszámolását Márki-Zay Péter polgármester. Az ezt közlő Facebook-bejegyzésben kiemelte, hogy a kiadások közt szerepel több olyan ember, akinek (főleg Facebook-bejegyzések miatt) sérelemdíjat kellett fizetnie, viszont – értelemszerűen – nincsenek benne az ingyenes felajánlások pl. zenészektől kampányeseményekre.

Az internetes felületen szerepelnek olyan kiadások, mint budapesti útiköltség 15 ezer forint értékben, kétszer tízezer Ft-ból kötegelő és kapocs, 74 ezerből OSB lemezek (az oszlopokra a plakátok mögé), illetve 75000 Ft-tal támogatták a helyi ellenzék által a városvezetéshez közelinek tartott Vásárhely Jövőjéért Egyesület szórólapozását.

A beérkezett támogatások összértéke 26 millió.

Az adományok között az online utalt pénzösszegek mellett fel vannak tüntetve azok is, hogy az illető mit írt mellé megjegyzés mezőbe. A többség néhány ezret küldött egy kis bíztatással, de volt, aki több tízezerrel segítette a politikai csapatot, és olyan is, aki egy forinttal, azzal a szöveggel, hogy „Ebböl buktasd a kormanyt”. Még szerencse, hogy nem készpénzben adakozott, mert akkor lekerekítették volna nullára, és nem tudta volna hova leírni az üzenetét.

Akadt olyan is, aki nem teljesen értette, mit hova kell írni, és a bankszámlaszám nemzetközi formátumát megelőző kód egy részével „CIB HH UHB” szöveggel utalt háromezer forintot.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!