Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Úgy néz ki, Lázár János kibékült Csányi Sándorral

Legalábbis erről árulkodik a Facebook-oldalára föltett kép, amin együtt szurkolnak a Pick Szegednek, és egy sorral mögöttük egyébként ott ül Nemesi Pál megyei iparkamara-elnök, korábbi szegedi Fidesz által támogatott polgármester-jelölt, hogy teljes legyen a VIP-szekció.

Az Index emlékeztet: korábban Lázár János – még miniszterelnökséget vezető miniszterként „az ország első számú uzsorásának” nevezte az OTP-elnököt, amire Csányi Sándor azzal replikázott, hogy a politikus „egy tehetséges fiatalamber, nézzük meg például, hogy a trafikügyet is milyen ügyesen elintézte” – utalva az akkor ellentmondásos körülmények között állami monopóliummá tett dohánykereskedelemre.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!