Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Műemlékké váltak mára a hétköznapok egykori eszközei

A Hódmezővásárhely nevében is szereplő vásárokat is feldolgozta munkáiban Kiss Lajos néprajzkutató, a vásárhelyi közgyűjtemény első vezetője. Az ő korát hozza közelebb a Tornyai János Múzeum Múzeumőr című kiállítása.

Terendi Viktória, az intézmény néprajzkutatója a Kiss-korabeli, azaz a 20. századi élet mindennapjait mutatta be a kiállítás tárlatvezetésén. Elmondta például, hogy az akkor a vásárokban árusított termékek, az egykori használati eszközök ma már a népművészet kincseiként vannak jelen a múzeum gyűjteményében. Arról is beszélt, hogy nemcsak a bevásárlás miatt volt érdemes felkeresni a vásárt, de a korabeli szórakozás fontos helyszíne is volt.

A komédiások szenzációkkal vonzották nemcsak a gyerekeket, de a felnőtteket is, látványosság volt a szakállas nő, a csodatörpe, a fakír és az erőművészek.

Emellett színjátékokat is adtak elő ugyanezeken a vásárokon. A gyerekeknek emberek által hajtott ringlispíl is volt, amit aki tízszer hajtott, egy körre ingyen felülhetett, de volt még jóslás és sztereoszkóp is.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!