Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Kétszáz régészeti lelőhely környékén építkeztek az elmúlt években

Ezeket ilyenkor régészek tárják fel, így találtak 14 újat is.

A Hódmezővásárhely környékén lévő, eddig ismert mintegy hétszáz régészeti lelőhely közül mintegy kétszázat érintettek az elmúlt évek beruházásainak munkálatai, az ezek kapcsán elvégzett feltárások során 14 új lelőhelyre bukkantak a régészek, és további negyven, eddig is ismert lelőhelyről új információkat szereztek – hangzott el a Tornyai János Múzeum Vásárhely és a Dél-Alföld régészeti kutatásait bemutató, Korok, kultúrák, lelőhelyek című sorozatának 2019/20-as évadának záróelőadásán. Itt Sóskuti Kornél a környékbeli nagyberuházásokhoz kapcsolódó feltárások hátterét mutatta be.

A programon az NKA támogatásával megjelent, azonos című könyvsorozat legutóbbi négy előadását tartalmazó kötetet is bemutatták, melyet most adtak ki másodjára.Ebben az eseménysorozat előadóinak, Horváth Ferenc, Haraszti László, Varga Sándor és Sóskuti Kornél előadásai olvashatók – erről Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója beszélt.

A kulturális örökség védelme közérdek, az évezredek alatt ránk maradt értékeket tovább kell örökítenünk.

– hangzott el a rendezvényen. Itt bemutatták, milyen folyamaton megy végig egy régészeti feltárás, melynek során talajradarral megvizsgálják, hogy hol tér el a talaj rétegeinek a sűrűsége, és ez alapján keresnek leleteket, amiket utána dokumentálnak, begyűjtenek és a múzeumokba szállítják további feldolgozásra.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!