Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Még nincs döntés, felszedik-e a tram-train használt síneit

– A már lefektetett használt sínek cseréjéről még nem született döntés – írta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kérdésére az Innovációs- és Technológiai Minisztérium (ITM) – írja az Átlátszó. Az ellenzéki politikus azután fordult a tárcához, hogy az oknyomozó portál megírta: bár Lázár János kormánybiztos biztosra állította, hogy felszedik a használt síneket – amelyeket korábban költségcsökkentéssel indokoltak -, a kivitelező ezt csak két hónappal később tudta meg.

A lap szerint a már lefektetett használt sínek – melyek többnyire a főváros környéki vasútvonalakból származnak, és a 70-es és 90-es évek közt épültek – lecserélése milliárdos tétel is lehet a MÁV kiírt közbeszerzéseit alapul véve.

(Átlátszó)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!