Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Márciustól azonnal átmegy, de nem drágul a banki utalás

Március 2-tól minden nap, hétvégéken is éjjel-nappal a 10 millió forint alatti banki utalások öt másodpercen belül átmennek, és ezt nem is kell külön kérnie senkinek, ráadásul nem is kell emiatt pluszköltségekre számítani – erről az InfoRádiónak Schreiber Réka, az Erste Bank Zrt. Központi Operáció vezetője beszélt.

Aki tízmillió fölött akar utalni, annak a jelenlegi rendszer marad, tehát ha későn utal, várnia kell. Vagy szétdarabolhatja több tízmillió alatti összegre. Ezek egyébként – nem meglepő módon – ritka élethelyzetek, a bank statisztikái azt mutatják, hogy az utalások kilencven százalékában ötvenezernél kevesebb pénzt küldenek egymásnak az emberek – erről már Bek-Balla László, az ugyanezen bank Digitális Csatornák Igazgatóságának vezetője beszélt a hírrádiónak.

Ennek kapcsán az utóbbi időben többször fölmerült, hogy lesz-e olyan általánydíjas rendszer, amikor havonta egy meghatározott összegért korlátlanul utalhatunk – az interjúban nyilatkozó bank azt mondja, már dolgoznak ilyenen. Ráadásul további könnyedség, hogy ha a saját bankszámlámhoz hozzárendelek telefonszámot, vagy e-mail-címet, akkor az alapján is lehet nekem utalni.

(Inforádió)

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!