Vegyen velünk lendületet! 970×250 -3

Törvény előtt felelnek a kettős gyilkosságért

Emberölés bűntette ügyében tart előkészítő ülést ma a Szegedi Törvényszék. A vádirat arról a 2018-as hódmezővásárhelyi ügyről szól, mely során két vádlott megölt egy 78 és egy 86 éves embert. Az elkövetők a két elhunyt sértettnek a lánya és annak élettársa voltak.

A vádirat szerint a vádlottak a sértettek hódmezővásárhelyi, Gregus utcai családi házának külön lakrészében éltek. A vádlottak iszákos életmódja miatt köztük és a sértettek között elmérgesedett a viszony, a sértettek többször felszólították őket az elköltözésre. 2018. május 24-én nagy mennyiségű szeszes ital és gyógyszert fogyasztását követően az egyik vádlott a 86 éves sértettet kicsalta a konyhába, ahol a másik vádlott több alkalommal baltával fejbe ütötte. Ezt követően ugyanez a vádlott a 78 éves sértetthez ment és szintén több alkalommal baltával fejbe ütötte. A házat felgyújtották, majd szórakozni indultak. Hajnalban azt tapasztalták, hogy a ház nem égett le, így ismételten felgyújtották az ingatlant.

A Hódpress sütiket használ a jobb működés érdekében. Rendben!